Sajtó
Olyan ez, mint egy furcsa lyukú szita, amelyen átömlenek dolgok – mi azt mutatjuk meg, ami a szűrőn fennmarad. Vagy mint egy szemétdomb, amelyből válogatunk.
Féltünk a szereposztástól, de Mucsi Zoltán zseniális Don Quijote. És mellette nem is lehetne más Sancho Panza.
Ez ismét egy spektákulum a sok közül, mely a Kapa–Pepe párosra, Mucsira és Schererre van szabva. Amit ők ketten együtt lassan három évtizede művelnek magyar színházban, magyar filmen, az már művészet- és kortörténeti fejezet.
Bizonyos értelemben önveszélyesen működöm, mert az általam ismeretlen megoldásokra direkt rákérdezek. Folyamatosan jelzem, hogy „van egy a probléma és nem tudom, hogyan induljunk tovább”. Öngólokat rúgok, de a megoldásokat keresve ezekből még lehet gól.
A Tasnádi István megszövegezte improvizációknak a csöveskeretet meghaladó vonulata egy svihák producer által generált filmforgatás, melynek során az önművészetétől elszállt rendező csirkék százezreinek mint biztos közönségbázisnak készít játékfilmet...
Ja, író vagyok nem nosztalgiaiparos. Azt akartam megírni, milyen az, amikor valakit elveszítesz, kiiktatsz az érzelmi körödből, és hogy mi történik, ha vissza kell oda emelned. Mindannyian átéljük a vesztést, hogy el kell szakadni valakitől, leszámolni a közös történettel.
Amikor a legvégén egy újabb kunsztos kuncsorgás, részeg ordítozás után harsog a Life is Life, már tudjuk, hogy befordultunk a célegyenesbe. Nincs is hátra más, mint ismét kiteríteni a koszlott matracot, és lefeküdni a fal tövébe.
Nagy reményekkel mentem a Szkénébe, hátha a Nézőművészeti Kft. remek hármasa végre meggyőz Pinter drámaírói nagyságáról, sőt legalább egyetlen darabja élvezhetőségéről is.
Az emberi faj fejlődését például annak visszafejlődésével hozzák párhuzamba...
Önvallomás, ami folyamként jön elő a nőből. Talán a gyerek lehet még a kulcs, hogy miért mondja el, mert ha valaki felé számadással tartozik, az önmaga és a gyereke. Feltehetőleg az ő élete is megváltozott. Esetleg elvették tőlem, én talán börtönben…
A bemutatott magyar valóság nem a magyar valóság, csak ami a felszínén úszkál.
Háy János drámája történelmi határhelyzetbe helyezi hőseit, és női perspektívából vizsgálja, miként zavar a gyászba a nem várt feltámadás.
Mészáros Sára, az Anya leül a hintába és mesél. Kilencven percen át ő van a középpontban. Róla szól a történet. És egy gyilkosságról, melynek a bekövetkeztét senki sem akadályozhatja meg.
De előfordul, és ez amekkora trauma, annyira hétköznapi is: mindenki függ valamitől.
