Kacatok jobbra, balra - Zappe László A gondnokról
Nagy reményekkel mentem a Szkénébe, hátha a Nézőművészeti Kft. remek hármasa végre meggyőz Pinter drámaírói nagyságáról, sőt legalább egyetlen darabja élvezhetőségéről is.
Nagyot csalódtam. Éppúgy unatkoztam, mint más Pinter-daraboknál. Föl nem foghattam, miért kell néznem.
Harold Pinter darabjai általában nem érintenek meg, nem keltik föl az érdeklődésemet, így aztán unom őket. Még akkor is, ha olyan színészek játsszák, akiket mindig elfogódott, sőt elfogult ámulattal nézek bármilyen szerepben, bármilyen darabban. Emlékezetemben egyetlen kivétel élt eddig, A gondnok előadása a Pesti Színházban, amelyet 1978-ban mutattak be Szabó Sándorral a címszerepben. Igaz, abból is csak az ő lehengerlő térfoglalása maradt meg bennem. Lehet, hogy éppen viszonylagos egyértelműsége folytán vésődött belém a Valló Péter rendezte produkció, mintha valami egyszemélyes show-műsor lett volna, ahol ketten szekundálnak a főszerephez, illetve egy könnyen érthető példázat arról, miképpen furakodik be egy vén hobó két fura testvér életébe, veszi át fölöttük a hatalmat, és szorítja ki őket birtokukból. Mindenesetre nagy reményekkel mentem a Szkénébe, hátha a Nézőművészeti Kft. remek hármasa végre meggyőz Pinter drámaírói nagyságáról, sőt legalább egyetlen darabja élvezhetőségéről is. Nagyot csalódtam. Éppúgy unatkoztam, mint más Pinter-daraboknál. Föl nem foghattam, miért kell néznem.
Illetve azt értettem, hogy miért nézem Mucsit és Scherert. Ők most is nagyszerűek voltak. Különösen Scherer Péter látszott elsőre érdekes, eredeti figurának. Egy kis szelíd, félénk iparosemberként jelent meg, szürke kisegérként, aki akkurátus egyformasággal tölti napjait tárgyai, munkaeszközei és készülőben lévő dolgai között. Mucsi Zoltán kissé sablonosan mutatkozott be a kéregető-tarháló hajléktalan koldusok ismerős gesztusaival, a lehengerlő dumával próbálkozó szélhámosok jellegzetes hanglejtésével. Később sok szép, finom mozdulattal, tekintettel színesítette a karaktert.
Katona László kezdetben házigazdaként őrzi a színpadot, ahová Khell Csörsz díszlettervező éppen csak a szükséges tárgyakat helyezte el, jobbra ajtó, balra ablak, jobboldalt ágy, polc, láda kacatokkal, viszonylagos rendben, balra kacatok, lécek, gáztűzhely, fűnyíró teljes rendetlenségben, s mint kiderül, ezek is egy ágyat rejtenek. Két térfél a küzdők számára, közöttük a senki földje, azaz némi hely a játékhoz. No meg ez lehet az igazi tulajdonos, a házigazda terepe is. Ő a legtalányosabb alak az egész játékban, agresszív, szeszélyes, kiszámíthatatlan, s főképp saját feltevéseinek rabja. Katona László tárgyilagos játékkal őrzi a többnyire praktikus üzletembernek látszó fiatalabb testvér titkait, nem értelmezi, nem kommentálja a szöveget, nem próbálja eldönteni, mikor játszik, mikor mond igazat, vagy legalábbis gondolja komolyan, amit mond.
Szabó Máté rendezésében három egyenrangú szerep furcsán váltakozó, alakuló viszonyait, kapcsolatait láthatjuk, ahol talán egyetlen igaz motívum fordul elő, az idősebb testvér vallomása arról az agyi beavatkozásról, amellyel őt megszelídítették, amellyel elvették a személyiségét, és jámbor, de tehetetlen, bizonytalan, akarat nélküli emberré tették. Az előadásnak is talán ez az egy biztos pontja, csúcsa és centruma. Ám mintha nem szerveződne köré eléggé átgondoltan a többi motívum, nem fogalmazódnának meg elég markánsan a küzdelem különböző körei, egyáltalán az előadásnak nem lenne igazán erősen megrajzolt íve, vonalvezetése, ritmusa. Mégis, legkevésbé az előadást tudom hibáztatni azért, hogy türelmetlenül vártam a két és fél óránál alig hosszabb attrakció végét. A hiba inkább vagy az íróban, vagy bennem, de leginkább mindkettőnkben lehet. Pinter világa nem az enyém. És ezen talán a legjobb előadás sem segít.
