Az elmúlt évad során több izgalmas rendezvényen is részt vettünk a Feldmár Intézet szervezésében. A Soha senkinek és A gyáva című előadásiankat játszottuk a Nőkérdés sorozat részeként. A két telt házas eseményen Feldmár András is beszélt a darabok által felvetett problémákról, kérdésekről.
Következő előadásunk
A gyáva | 06.13. kedd 11:00 | Budapest | További előadások >>> |
Híreink
Május 8-án, hétfőn, utolsó alkalommal lesz látható Vakság című előadásunk Budapesten, a Katona József Színházban. A fiatal nő történetét, akik elveszíti a látását, Sárosdi Lilla sok fesztiválon és középiskolában játszotta már 2012 óta.
"Az „Udvarhelyért" Príma-díj győztese Katona László Budapesten élő, székelyudvarhelyi színész lett, akinek egy héttel ezelőtt tekinthettük A kézmosás fontosságáról című előadását a G. Caféban."
Múlt héten a Zsolnay Kulturális Negyedben jártunk EztRád című előadásunkkal. A pécsi közönség nagyon szerette az előadást, Tóth László küldött nekünk néhány képet.
A héten ismét a VIII. kerültei Lakatos Menyhért Gimnáziumban jártunk. Ezúttal a Vakság című előadást láthatták az iskolai tanulói, akik nagyon érzékeny, értő közönségnek bizonyultak, nyitottan figyelték a vak lány életéről szóló darabot.
Huszonötödik alkalommal volt látható tegnap a tavalyi évadban bemutatott, a családon belüli bántalmazás témáját körüljáró Soha, senkinek című előadásunk. A darabot rendszeresen játsszuk a Thália Színházban, középiskolákban és vidéki színházakban, fesztiválokon.
Pénteken a VIII. kerületi Lakotos Menyhért Általános Iskola és Gimnáziumban járt Ady/Petőfi című előadásunk. A diákok értő, figyelő közönség voltak, a beszélgetésen Szálinger Balázs költő fel is figyelt néhány srácra, akikkel dolgozna is a jövőben.
Többen jeleztétek, hogy párotoknak karácsonyra Katona László szakácskönyvét, a Kapribogyó és Pepperonit szeretnétek megvenni, de sajnos sehol nem lehet kapni. Sok munkánkba került, hogy mindenkihez eljuthasson a remekmű, de itt a jó hír!
Ma délelőtt Győrben két Ady/Petődi előadást játszott Katona László és Kovács Krisztián. A képet köszönjük Szálinger Balázs költőnek, aki az előadások utáni beszélgetéseket vezette. A srácok szerint a kép címe: "Vágóhídra engedés előtt."
A brit olvasóknak bizonyára nem kell bemutatni Magnus Grufoet, a médiatudományok dán professzorát, hiszen hétről-hétre feltűnik valamelyik televíziós műsorban, hogy elmés elemzéseivel oszlassa el a ködöt filmelméleti vagy médiatörténeti kérdésekben. A tudós idén tölti be a negyvenet, amit a Tyúk és vombat című könyvének kiadásával tesz emlékezetessé.