Te nézted már kalapnak?

"Már senkit nem érdekel, hogy az elv honnan származik: Einstentől vagy a történettudományból. Van mindenfajta relativizmus. Én így gondolom, ő meg úgy és innentől kezdve semmiféle párbeszédnek, vitának nincsen semmiféle értelme vagy jelentősége. Párhuzamos és öncélú világok vannak, amelyek nem találkoznak egymással, mindenki éljen a maga kis privát relatív univerzumában és ne törődjön másokkal."

“Az orvos érdeklődése a természettudóséval ellentétben… egyetlen élő szervezetre irányul: az identitását mostoha körülmények között is megőrizni igyekvő emberi lényre.”

“Talán át kellene gondolnunk az “egészség” és a “betegség” fogalmát, hogy inkább azt jelentsék, mennyire képes egy szervezet olyan új rendet és szerveződést teremteni, amely megfelel a megváltozott körülményeknek és igényeknek, ahelyett hogy az egészséget egy mereven meghatározott “normának” tekintenénk.”

“Az én szememben utazók ők, akik fantasztikus világokat tárnak föl- olyan világokat, amelyekről máskülönben, tudomásunk vagy elképzelésünk sem lenne. Ezért érzem úgy, hogy van valami meseszerű az életükben és az utazásaikban.”

Alkotók: Nagy Dóra, Kovács Krisztián, Jaskó Bálint, Fehér Dániel, Faragó Fanni, Hodászi Ádám, Gyulay Eszter

bemutató: október 11. B32 Galéria és Kultúrtér