Sodró lélekrajzú, vérfoltos lírájú drámai önvallomás jelenik meg hibátlan mértanú, mély empátiájú előadásban.
A halottember
„Amikor írtam, minden olyan vesztésre gondoltam, amikor egy nő elveszíti azt, akivel közös életet tervezett, mert elhagyja, mert félévente jár haza, mert meghal, s neki viszonyulnia kell ehhez a hiányhoz, és gondoltam minden olyan férfira, aki egy ilyen elhagyásból újra vissza akar lépni a múlt valóságába, mintha közben nem telt volna az idő. Gondoltam minden olyan férfira és nőre, aki azt hiszi, gond nélkül tud belelépni a másik ember múltjába, s szinte észrevétlen lesz leölve, ahogyan karácsony böjtje előtt a disznók.” /Háy János/Szkéné Színház - Ördögkatlan Produkció - Nézőművészeti Kft.
Dramaturg
Mozgás
Jelmez
Fényterv
Zeneszerző
Asszisztens
Rendező
Kapcsolódó tartalmak
Mészáros Sára, az Anya leül a hintába és mesél. Kilencven percen át ő van a középpontban. Róla szól a történet. És egy gyilkosságról, melynek a bekövetkeztét senki sem akadályozhatja meg.
Háy János drámája történelmi határhelyzetbe helyezi hőseit, és női perspektívából vizsgálja, miként zavar a gyászba a nem várt feltámadás.
Önvallomás, ami folyamként jön elő a nőből. Talán a gyerek lehet még a kulcs, hogy miért mondja el, mert ha valaki felé számadással tartozik, az önmaga és a gyereke. Feltehetőleg az ő élete is megváltozott. Esetleg elvették tőlem, én talán börtönben…
Ja, író vagyok nem nosztalgiaiparos. Azt akartam megírni, milyen az, amikor valakit elveszítesz, kiiktatsz az érzelmi körödből, és hogy mi történik, ha vissza kell oda emelned. Mindannyian átéljük a vesztést, hogy el kell szakadni valakitől, leszámolni a közös történettel.
Bizonyos értelemben önveszélyesen működöm, mert az általam ismeretlen megoldásokra direkt rákérdezek. Folyamatosan jelzem, hogy „van egy a probléma és nem tudom, hogyan induljunk tovább”. Öngólokat rúgok, de a megoldásokat keresve ezekből még lehet gól.